A lemezen szereplő gazdag és változatos program betekintést ad a Daniel Speer Brass Quintet munkájának különféle területeibe. A tizenhét különféle kompozíció, a zene jellegzetes területeit, intonációs és stílusbeli köreit érinti-ezek a területek természetesen olykor érintkeznek egymással, nem határolódnak el mereven.
A program legrégebbi elemeit három szerző műve képviseli. Az együttes névadója Daniel Georg Speer /1636-1707/, akinek magyar zenetörténeti kapcsolódása táncdarabok valamint Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus című munkája ) indokolja e névválasztást. Speer egyik szonátája valamint két kiváló brit muzsikus Giles Farnaby (1564-1640) és Mathew Locke/kb. 1630-1677/ néhány tétele a hangszeres muzsika első aranykorát idézi a hallgató elé. Azt a késő reneszánszban megalapozott és kora- barokkban kiteljesedett zenei világot hallhatjuk, amely a különféle hangszerek hangzási és játék lehetőségeinek felfedezésével, a hangszínbeli és dinamikai változatosság szinte tobzódó kiaknázásával az alternatív előadási lehetőségek folytonos próbálgatásával, nemkülönben az önálló hangszeres formakultúra kialakításával az instrumentális zenét a vokálissal egyenrangúvá fejlesztette. Toronyzene és consortok, fantáziák és táncok, concerto és sonata, megannyi alkalom és mód az új lehetőségek felfedezésére.
Vivaldi és Mozart idejére a hangszerek már kiérlelt műfaji keretek között szólaltak meg. Az önfeledt kísérletezés helyébe a hangzáslehetőségek intenzív kiaknázása lépett. Ennek megfelelően a felvételen szereplő- eredeti formájukban is közismert-XVIII. századi művek modern értelemben vett átiratokként szólalnak meg a rézfúvós együttes lehetőségeihez igazított letétekben és interpretációs stílusban.
Vérbeli rézfúvós zenét hallunk viszont Paul Dukas és John Cheetham jóvoltából, immár a ma használatos hangszerek jellegzetességeit kiaknázva. A fanfárhangzás az erőteljes akkordok hol pompás, hol fanyar színezete ilyen jól semmilyen más apparátuson nem szólna.
Rafael Mendez és Bizet ebben az összeállításban újabb sajátos réteget képvisel: latin mediterrán tűz és szenvedély hangja szólal meg darabjaikban. A Carmen oly jól ismert részleteihez az előadás persze hozzátesz még valamit: egyfajta idézőjeles parodisztikus humorral fűszerezett változatban kelnek újra életre az ezerszer elkoptatott dallamok.
Ez a kedélyállapot uralkodik a CD anyagának legterjedelmesebb részében, mely a jazztől a promenád mutatványokig terjedő zenei térben lazán összefüggő kompozíciók igen szórakoztató tolmácsolását tartalmazza. Az egyik véglet Debussy, aki a századelő oly sok muzsikusához hasonlóan nagy kedvvel szívta magába és stilizálta az Amerikából Európába zúduló ragtime, cake-walk és társaik élményanyagát, és akinek révén ez a hang és modor a koncerttermekben is gyökeret vert. A másik véglet a portugál-német-amerikai John Philip Sousa (1854-1932) jelenti, ez az operettekkel és indulók tucatjaival nagy népszerűségre jutott haditengerészeti karmester, aki saját zenekarával világkörüli úton mutatta be ma már megmosolyogtatóan naivnak ható, de épp ezáltal, számunkra is mulatságos zenéjét. A két véglet közé tartozó jól ismert, sokat játszott muzsika-Joplin és Bernstein ragtime és musical egy-egy ritmikus vagy éppen slágeresen elandalodó karakter lehetőséget kínál a hallgatónak, hogy pillanatnyi kedélyétől, beállítottságától függően akár teljes komolysággal engedje át magát hangulatainak, vagy egyszerűen csak jól szórakozzon.
Gönczy László
Hallgasson bele!
20. ALLEMANDE II.