A harsona

A harsona, angolul vagy francia nyelven trombone, olaszul tromba, németül Posaune, utóbbi elnevezésből magyarítva nálunk, mint pozan /pozán néven is ismert rézfúvós hangszer. A tromba szóból trombone azaz „nagy trombita” ered. Meghatározóan eltér a többi rézfúvós hangszertől. Ez az eltérés az egyik legfontosabb részéből a tolókából fakad. A tolóka nem más, mint két párhuzamos cső, amelyet egy rajta csúszó szintén párhuzamos picivel nagyobb u alakú cső köt össze. A rezgő levegő a tölcséres fúvókán keresztül a tolóka egyik szárából így egy 180 fokos „kanyar” után halad át a másik csőrészbe. Mivel nincsenek a tolókán bejelölve a hangtávolságok ezért a harsonán valamivel nehezebb a játék, mint a többi rézfúvós hangszeren például a trombitán, kürtön vagy tubán ahol billentyűk, dugattyúk találhatók. A tenorharsonán a hét fekvést azok távolságát a harsonás a tolóka mozgatásával hallására támaszkodva tudja a kellő távolságra a korábban begyakorolt mozgással kellő mértékben kihúzni vagy inkább kitolni. Ezért is hívják toló harsonának. A tolókával valójában a hangszer hengeres csöve tetszés szerint meghosszabbítható. Ennek segítségével minden hang tisztán megszólal, de az átmenet az egyik hangról a másikra való csúszással is lehetséges. Ezt az érdekes csúszást mondják a zene olasz nyelvéből véve glissandónak. Ezt a csúszást sokan leginkább a Mézga Géza című rajzfilmből ismerhetik.

harsona

A tolókát egy tölcséres corpus, azaz test, résszel egészítik ki.  Ezzel lehet elérni a hangszer karakteres hangját hangszínét hangerejét. Már az 1200- as évektől készítettek harsonát (busune,busaune) Megszólaltatása hasonló a többi rézfúvós hangszerhez. A megfeszített ajkak között kis szájnyíláson kipréselt rezgő levegőt fúvókán vezetjük a hangszerbe. A magasabb hangokat kisebb szájnyílással és megfeszítettebb ajkakkal valamint erőteljesebb rekeszizomból induló levegőtámasszal érjük el. A mélyhangok megszólaltatásában valamivel nagyobb szájnyílás és ajakizom lazítás segít.

A harsona elődjének a toló-trombita tekinthető, az U alakú tolóka valószínűleg 1434 után terjedt el Burgundiában.  A 16-18 században a harsona alaphangolását a csőtoldat cseréjével változtatják.  Több évszázados fejlődése során a különböző hangolású típusok számtalan elnevezését ismerjük: ezek közül a diszkant B, alt F, tenor B, kvart F, kvint Esz és oktáv B a legjelentősebb.

 

A harsona keletkezése a mély hangok irányába terjedő hangtartománnyal függ össze. A mai szabvány hangszer a „B” tenor. A zenekarokban a 18. század vége óta trió szerepel, azaz alt, tenor valamint basszus harsona. A keskeny, közepes és széles építésű típusokat (melyeknek hangzástömörsége menzurájukkal egyenes arányban áll) a mindenkori helyi igényeknek megfelelően alkalmazzák. 1612 ben készült I. Ehe, J Schnitzer, 1614 ben H. Schreiber kontrabasszus (oktáv doppel) harsonája, és 1816 ban G.Weber találmánya: a duplatolóka Wagner, Schönberg és Richard Strauss kontrabasszust is használ. A mély hangok felé való törekvés eredményezte, hogy a ma elterjedt tenorharsonába épített kvart ventilt a basszus harsonákban többnyire kvint ventillel egészítik ki, amelyek segítik a mélyebb hangok megszólalását s a gyorsabb játékot.

Az 1839 óta ismert három vagy a mélyebb szólamoknál használt négy szelepes harsona a gyakorlatban nem honosodott meg, hiszen ez megfosztotta volna a hangszert jellegzetes játékstílusától. Mégis többen játszottak rajta jazz zenekarokban. Ritkaság számba megy a szoprán harsona, amelyet a tenorharsona mellett a mi zenekarunk is használ, ami lényegesen kisebb, mint a tenor „nagybátyja”. Valójában olyan hosszú, mint a trombita csak nincsenek rajta billentyűk, hanem tolóka, mint a nagytestvérein csak rövidebb. A hangszer alaphangja szintén „B” de már egy oktávval magasabb. Trombita fúvókával szólaltatható meg.

A harsona szólamát transzponálatlanul alt-, tenor- vagy basszus-kulcsban írják. A modern tenorharsona a tolóka csukott állapotában „B” hangot ad.

A harsona hangja lágy, töltő jellegű, és jól ötvöződik más hangszerekkel és az énekhanggal így szívesen használják ünnepélyes kórustételekben. Gazdag a toronyzene irodalma csak harsonára vagy harsonára és más rézfúvós hangszerekre így például trombitára. Harsona művek szerzői: Beethoven, Bruckner, a 20. században: Fr. Martin, Hindemith, Milhaud, E. Bloch, Berio.

 A jazzben a harsona eleinte basszus hangszer volt. Kid Ory és Jack Teagarden óta többnyire a klarinét és a trombita társhangszere a dallamjátékban. A jazz műfajában. Mint szóló hangszer is kiemelkedett olyan virtuózok kezében, mint J. J Johnson, Kai Winding vagy Frank Rosolino, Carl Fontana, Bill Watrous.

harsona